Reconsidering Theoretical Approaches to New Religious Movements and their Surrounding Phenomena

Előnézet	PDF (disszertáció) Download (3MB) | Előnézet
Előnézet	PDF (tézisfüzet) Download (333kB) | Előnézet
Előnézet	PDF (melléklet) Download (133kB) | Előnézet

Magyar nyelvű absztrakt

A szerző disszertációjában Ninian Smart skót vallásfenomenológus 1996-os vallásmorfológiai modelljének felfrissítésére és revideálására vállalkozik. Ennek értelmében a szerző kiterjeszti a multidimenzionális keretrendszert a kortárs emergens, új, alternatív, kvázi, és para-vallási jelenségekre melyeket együttesen az „új vallásosság” esernyőfogalma alatt kezel. Az 1960-as évek nyugati társadalmi folyamataiból kiindulva – mindezeket filozófiai, történeti, szociálpszichológiai és fenomenológiai oldalakról elemezve – a szerző rámutat azon tényezőre, amelyek véleménye szerint a kortárs posztmodern vallásosság alapvető átformálódásához vezethettek. A szerző olyan valláselméleti teóriák kontextusait és kritikáit is felhasználja érvelése alátámasztására, mint a szekularizációs paradigma, a valláspiaci modell, a pluralizmus, a kollektivizmussal szembenálló individualizmus kultúrája, vagy a spirituális hontalanság jelentési- és identitáskrízise. Körülhatárol továbbá öt olyan stratégiát, amelyek az említett krízis kezelésére az új vallásosság szférájában megjelentek. Felhasználva továbbá a foucault-i diskurzuselmélet egyes elemeit, a szerző rámutat a New Religions Studies (NRS) terminológiáját illető megoldatlan kérdésekre és állást foglal az általa alkalmasnak tekintett módszertanok és fogalmi eszköztárak kérdésében, mellyel kijelöli saját – inter-, vagy transzdiszciplináris – nézőpontjait is. A hétdimenziós modellt az új vallásosságra alkalmazva – egyes dimenziókat egymással interakcióba lépő „szemüveglencsékként” értelmezve – a szerző kiemeli a tárgyalt jelenség alapvető morfológiai jellegzetességeit, ezek alapján finomítja Smart egyébiránt kiemelkedő keretrendszerét. Megfigyeléseinek jogosultságát rövid esettanulmányokkal illusztrálja, végül záró gondolatában rámutat a homo religiosus inherensen vallásos jellegére. Mindezt antropológiai konstansként meghatározva tézissel zárja disszertációját, miszerint a vallásossággal foglalkozó tudományterületek számára az új vallási jelenségek ugyanolyan jelentős szereppel bírnak, mint „történelmi” ellenpárjaik.

Absztrakt (kivonat) idegen nyelven

In his dissertation, the author aims to refresh and revise the Scottish phenomenologist Ninian Smart's 1996 morphology of religion. In doing so, the author extends Smart's multidimensional framework to contemporary emergent, new, alternative, quasi-, and para-religious phenomena, which he treats collectively under the umbrella term 'new religiosity.' Taking the social processes of the 1960s in the West as a point of departure, the author analyses them from philosophical, historical, social-psychological, and phenomenological perspectives and points out the factors which - in his opinion - could have led to the fundamental transformation of contemporary postmodern religiosity. The author also draws on the contexts and critiques of theories of religion, such as the secularization paradigm, the religious market model, pluralism, the culture of individualism in opposition to collectivism, and the crisis of meaning and identity of spiritual statelessness to support his argument. He also outlines five strategies that have emerged in the sphere of the new religiosity to address this crisis. Using elements of Foucault's discourse theory, the author also points to unresolved questions concerning the terminology of New Religions Studies (NRS) and takes a stand on the methodologies as well as conceptual tools he considers appropriate, thereby also defining his own - inter- or even transdisciplinary - viewpoint. Applying the seven-dimensional model to new religiosity - interpreting each dimension as a pair of interacting "lenses" - the author highlights the basic morphological features of the phenomenon under discussion and, on the basis of these, refines Smart's otherwise outstanding framework. He illustrates the validity of his observations with brief case studies and concludes by pointing to the inherently religious character of the cultural anthropological construct of homo religiosus. Defining religiosity as an anthropological constant, he concludes his dissertation with the thesis that, for the disciplines dealing with religiosity, new religious phenomena are just as essential subjects as their 'historical' counterparts and the two seemingly separated fields shall be examined as a whole.

Tétel nézet