Az embert ábrázoló kis műfajok: a zsánerkép és a portré a XVII. és a XVIII. századi francia festészetben és a festészetről szóló írásokban

	PDF (disszertáció) Download (4MB)
	PDF (tézisfüzet) Download (105kB)
	PDF (tézisfüzet) Download (105kB)

Magyar nyelvű absztrakt

Disszertációmban az embert ábrázoló kis műfajok: az életkép és a portré megítélésében bekövetkezett változásokat tekintettem át a XVII. század második felétől a XVIII. század végéig. Az értekezés alapját Denis Diderot 1759 és 1781 között írt Szalonjai, Értekezés a festőművészetről (1765) című írása, valamint a XVII. és XVIII. századi francia elméletírók: André Félibien, Roger de Piles és Jean-Baptiste Du Bos művészetelméleti és La Font de Saint-Yenne művészetkritikai írásai nyújtják. Interdiszciplináris megközelítésre törekedtem, a művészetelméleti és -kritikai nézőpont mellett a művészetszociológiai aspektust is figyelembe vettem. Értekezésemet magyar nyelven írtam, annak ellenére, hogy a felhasznált szakirodalom jelentős része francia nyelvű. Ennek az az elsődleges oka, hogy dolgozatomnak hiánypótló szerepet szánok, hiszen a vizsgált korszakkal kapcsolatosan magyar nyelven jórészt művészettörténeti és esztétikai tárgyú tanulmányokat olvashatunk, művészetelméleti szakirodalom azonban csak elvétve jelenik meg Magyarországon. Értekezésemben többek között arra a kérdésre kerestem a választ, hogy az embert ábrázoló kis műfajok a XVII. és a XVIII. században miként tükrözik a korabeli francia társadalmi viszonyokat, emellett arra is kitértem, hogy a korszakban bekövetkezett ízlésváltozás hogyan jelenik meg a festészetben. A korszak festészetét nagy mértékben meghatározta ugyanis a festészeti hierarchia elve, melyet 1667-ben André Félibien fogalmazott meg a francia Királyi Festészeti és Szobrászati Akadémia előadásaihoz írt Előszavában. Eszerint a történeti és az allegorikus festmények előbbre valók, mint a hétköznapi eseményt bemutató életképek, tájképek, vagy csendéletek. A szigorú akadémiai doktrínák ellenére a XVII. században olyannyira alábecsült kis műfajok mégis egyre népszerűbbé és elismertebbé váltak a XVIII. század folyamán. Ebből következően az alábbi kérdés merült fel bennem: milyen motivációk hatására készült a XVIII. században egyre több embert ábrázoló, a kis műfajokhoz tartozó alkotás, annak ellenére, hogy a vizsgált korszakot meghatározta a festészeti hierarchia elve? E kérdés megválaszolása során arra is kitértem, hogy a XVII. és XVIII. században milyen uralkodó eszmék voltak érvényben, amelyek eleinte gátat szabtak az egyes festészeti műfajok megerősödésének, valamint azt is vizsgáltam, hogyan vezetett végül ezen paradigmák meggyengülése a kis műfajok felértékelődéséhez.

Absztrakt (kivonat) idegen nyelven

Je me suis proposé d’examiner dans ma thèse les changements survenus dans la perception des genres mineurs – ou, autrement dit, les « petits genres » – représentant des personnages humains, à savoir la scène de genre et le portrait, dans la période allant de la seconde moitié du XVIIe siècle jusqu’à la fin du XVIIIe siècle. Je me suis appuyée en premier lieu sur les Salons de Denis Diderot, écrits entre 1759 et 1781, son Essais sur la peinture (1765) ainsi que les œuvres des théoriciens français des XVIIe et XVIIIe siècles : les ouvrages théoriques d’André Félibien, de Roger de Piles et de Jean-Baptiste Du Bos, et les critiques d’art de La Font de Saint-Yenne. Pour mener à bien mes recherches, j’ai adopté une approche interdisciplinaire, ajoutant une perspective sociologique à la perspective théorique et critique. Malgré le fait qu’une partie importante de la littérature utilisée est disponible en langue française, j’ai écrit ma dissertation en hongrois. La raison principale en est que ma thèse vise à combler une lacune : s’il existe de nombreuses études sur l’histoire de l’art et l’esthétique en hongrois, des ouvrages critiques sur la théorie de l’art ne sont que rarement publiés en cette langue. J’ai cherché à répondre à la question de savoir comment les genres mineurs représentant l’homme reflètent les conditions sociales françaises aux XVIIe et XVIIIe siècles, et j’ai également examiné comment le changement de goût qui a eu lieu au cours de la période examinée se reflète dans la peinture. La peinture de l’époque est en effet largement déterminée par le principe de la hiérarchie des genres, formulé en 1667 par André Félibien dans sa Préface aux conférences de l’Académie Royale de Peinture et de Sculpture, selon lequel les peintures allégoriques et historiques sont supérieures aux peintures de genre, de paysage ou de nature morte. Malgré les doctrines académiques contraignantes, ces genres mineurs, si peu appréciés au XVIIe siècle, deviennent de plus en plus populaires et reconnus au cours du XVIIIe siècle. Par conséquent, les questions suivantes se sont posées : quelles sont les motivations des artistes pour la multiplication des peintures de genre à l’époque des Lumières, si la période étudiée est toujours déterminée par le principe de la hiérarchie ? J’ai également examiné les courants de pensée dominants des XVIIe et XVIIIe siècles, ayant entravé le développement de certains genres de peinture, et ai montré comment l’affaiblissement de ces paradigmes a finalement conduit à l’appréciation des genres mineurs.

Tétel nézet